Aliz csodaországban
Egész aranyló délután csak szeltük a vizet, két ügyetlen, parányi kar buzgón evezgetett, küszködtek a kormánnyal a parányi kis kezek.
Három kőszivü kisleány! Ily álomszép időben nem átall kérni egy mesét, mely "száll, mint füst a légben". Mit ér egy árva nyelv, ahol három szól ellenében?
Az első kislány szigorú, azt parancsolja: "Rajta!" Reménykedik a második: "Milyen lesz? Csudafajta?" A harmadik belekotyog, sose pihen az ajka.
De aztán csend lesz hirtelen, s már a tündér nyomában barangolnak az új csodák ismeretlen honában, hol vad s madár beszél. Kicsit hisznek is a csodában.
Ám a képzelet kútfeje apadni kezd. Elég! Fáradt a mesélő ajak, hagyjuk hát a mesét. "Majd folytatom..." "Most van a m a j d !" sikongják szerteszét.
Így nőtt, szövődött a mese, amíg a perc haladt. Most vége. Összefűztem a fura-szín szálakat, s víg csolnakunk már hazatart az alkonypír alatt.
Alice, tied ez a mese, tegye gyöngéd kezed szép gyermekálmaid közé, miket emlékezet tart össze, mint hervadt csokort, mit zarándok szedett. |