Volt egy lány aki hitt a mesékben, hitte hogy lesz egy álom miből fel nem ébred...
...örökké tart majd, s ő csak várta, hitte hogy többé nem marad már árva...
...Szeretetre vágyott, megértésre, és két ölelő karra, arra, hogy viszont szeressék, semire, csak arra...
...Nem értette mért kér olyan nagyon sokat, s miért nem talál vki mellett oltalmat...
...S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált, Hisz találkozott azzal, kire már oly régóta várt...
...A fiú büszke volt, hiú, s naiv, De a lány olyat érzett, mint még soha addig...
...Rájött a fiú is, ez még több is lehet, Lehet ez még igaz szerelem...
...Bízott benne, hogy így elfelejti azt a lányt, Ki nem hagyott maga után mást, csak örök talányt...
...Szomorú volt, félt, szenvedett, Hisz az dobta el, kit igazán szeretett...
...De a lány csak oltalomra várt, Így Ő is feledni kezdte a mély gyászt...
...Rájöttek, hogy Ők talán egymásnak lettek teremtve, S a szerelem örök oltárára szentelve...
...A lány megkapta az áhított oltalmat, s szerelmetA fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket...,
...Szerették egymást, együtt voltak, míg a nap ragyogott az égen, Úgy hitték, nem éreztek ilyet már nagyon régen...
...De minden álom elmúlik egyszer... miért is ne?!S a gyönyörű tavasz helyére hideg tél köszönt be...
...Mégis hitték, hogy egymással minden jó lehet, S hogy együtt, ketten legyőzhetetlenek lesznek...
...A szerelem csodákra képes, ezt el kell ismerni, Olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni...
...Mert ki egyszer már Tiéd lett, S úgy érzed, örökre Őt szereted...
...Nem hagyhatod, hogy elmenjen, Érte küzdeni kell, Ha már egyszer megszerezted, nem engedheted el...
...A szerelem erős lánc, Örökké tartó, szédítő tánc...
...Úgy fűz magához, hogy észre sem veszed, S úgy táncol, hogy elveszted az eszed...
...Örökké remél, örökké bízik, S megtanít Téged örökké hinni...
...Hinni a másikban... s ezt el is éri, Hisz elhiszed, hogy örökre mellette fogsz élni...
...Így hittek Ők is egymásban, S vakon bíztak a szeretett társban...
...Hisz az igaz szerelem elvakít, S hiszed, hogy szép, amíg a másik el nem taszít...
...S akkor jön a fájó ébredés, A mindenkori tiszta reszketés...
...Hisz egyedül félsz, együtt bármi könnyebb, De Ő akkor már nincs melletted... helyette más van... a fájó könnyek!...
...Ez történt a gyönyörű lánnyal, S a hiú, naiv sráccal...
...A fiú nem bízott az érzéseiben, mindent tagadott, S a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom...
...Az oltalom, mit annyira áhított, mire annyira vágyott, S közben nem tett mást, csak kergetett egy álmot...
...Szép volt a fiúval, de nem tehetett mást, Érezte, vissza már nem jön, elengedte hát!...
...A fiú rájött, még mindig a másikat szereti, Akárhogy is bánt Vele, soha nem felejti...
...A gyönyörű lány hívta, kérlelte, maradjon Vele...Hisz Ő nem tenne mást, csak igazán szeretne...
...De a fiú hajthatatlan volt, vissza se fordult, S a lány nem értette mit csinált ennyire rosszul...
...A fiú csak rohant, szaladt messze már, Úgy érezte, ha kell, a halálból is visszahozza a másik lányt. ...
...Hisz szerette, csak Érte élt, De nem tudta, hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél...
...Eltelt egy hosszú év, s a fiú egyedül maradt, Nem találta meg a lányt, kit annyira akart...
...S a fiú újra csak szaladt, szaladt vissza...De a lány ekkor már búcsúlevelét írta...
...Mire a fiú odaért, a lány már a földön hevertS véres, gyenge kezében szorított egy levelet...,
...S ekkor a fiú észrevette a papírt, Alig tudta olvasni... csak sírt...
...De erőt vett magán, s kezébe vette a levelet, S közben végigsimította az erőtlen, puha kezet...
...Ki egy éve még forrón ölelte, s szerelmesen, Az nem lehet már Vele többé sohasem...
...A borítékra csak ennyi volt írva:
...Lassan, könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta...
"Drága Egyetlenem! Kedves édes Szerelmem! Még mindig kimondhatatlanul szeretlek, pedig már egy év telt el a búcsúnk óta, De még mindig,
Az utolsó, édes pillantás, mit rám vetettél, Gyönyörű két szemed, mivel egyszer, utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek, és bárhol is járokMindenhol egy emléket találok...,
Azt hittem, az átsírt éjjeleknek vége, S hogy szívem elfelejt Téged már végre.
De hallottam csengő hangod, láttalak, s életre kélt az édes múlt, Hiába küzdöttem, egyedül kevés voltam ellene, így az emléked le
Legszívesebben menekülnék előlük, és előled is, de nincs hely hova bújjak, A régi, közös, szép emlékek újra meg újra feltörnek, s
Hiszen Te jelentesz mindent nekem, s az életemet, Mindenemet odaadnám azért, szívemet, lelkemet...
Hogy csak messziről is, de újra lássalak, s hogy érezzem illatod... Hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.
Mondd! Miért nem értik meg, hogy Nélküled élni nem akarok?Hisz, ha nem vagy velem, fáj a levegővétel, szinte belehalok.