Én igazán szerettelek! Együtt jártak ők, sok éve már egy fiú és egy lány, mint két jó barát. S a hideg tél és a meleg napsugár mindig kint találta őket a szűk kis utcán. Fogták egymás kezét s boldogak voltak, mint még senki más. Szerették egymást egy fiú és egy lány! De egy szép napon így szólt a lány: -Gyermeket várok, egy szép kisbabát. Sugárzott a szeméből az öröm, de a fiú elköszönt és nem jött vissza már. Nem várja már a Duna partján, elment némán, hidegen. Ez volt hát egy igazi szerelem? Megszületett a kisfiú, kék szemű, barna hajú. Boldog volt a lány, hátha eljön az apja tán? De nem jött hiába várta a lány. S a hetek, hónapok egyre szálltak. De mégis visszavárta, hátha visszatér, de a fiú akkor már másnak regélt. Egyedül élt kisfiával, benne lelte örömét, ifjúságát. Nőtt a kisfiú napról- napra, s kimondta az első szót: Anya! Egy nap sétálni mentek és a kisfiú ott tipegett az anyja mellett. Szűk kis utcán, ahol azelőtt jártak, felcsillantak e régi emlékek, az elmúlt szép napok. Felsóhajtott a lány:De kár, hogy egyedül vagyok. S a parkban ráköszönt egy ifjú pár. Kék szemű, barna hajú fiú és egy szőke lány. Visszanézett könnyein át és így szólt: Látod kisfiam, ez a Te Apád! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
